szerda, 14 augusztus 2019 10:39

Építsd újra önmagad!

Közösen könnyebb a mozgás

Verejtékben úszó, mégis jókedvű arcok fogadják a látogatókat Sátoraljaújhelyen. A DORS edzéseket Orehovszki Zoltán edző irányításával végzik itt rendszeresen a vállalkozó kedvű helybéliek, mintegy újraépítve ezzel egészségüket.

Három megye harminc településén, hatezer résztvevő bevonásával zajlik az a program, melyet a HIKO HONKYOKUSHIN ALAPÍTVÁNY indított útjára. A különböző mozgásformák megismertetésének köszönhetően a résztvevők nem csak fittebbek és energikusabbak lesznek, de megelőzhető különböző krónikus betegségek kialakulása, mentálisan stabilabbá válnak, hosszútávon pedig a munkaerőpiacon is sikeresebbek lesznek.

Az edzéseket irányító Orehovszki Zoltánt arról kérdeztük, vajon miként fogadták a helyiek ezt a lehetőséget:

- Az első időszakban felmérést végeztünk. Megnéztem, milyen diszfunkciók vannak, ezeket próbáltam felvezető gyakorlatokkal illetve korrekciókkal javítani és utána elkezdtük a havi ciklusokban történő edzést. Először a javítás történt meg, később erőnlétet növeltünk majd pedig kapacitásfejlesztések is voltak. Tavaly szeptembertől folyamatosan tartanak az edzések. Nagyon lelkes a gárda, sokat fejlődött mindenki és a problémákat, amelyek jelentkeztek egyeseknél, próbáltuk korrigálni. Mindenkinek nőtt a mozgás tartománya, már nem fáj a válla, a térde, úgyhogy előbbre jutottunk.

Mivel már hosszú hónapok óta zajlanak a foglalkozások, azok, akik az edzések „kemény magját” alkotják, egyre inkább érzik, milyen pozitív hatással van életükre a rendszeres mozgás. Az edzéseken valóban mindenki 100 százalékosan odateszi magát. Akik rendszeresen járnak, jobban érzik magukat a bőrükben, hiszen a napi stressz levezetésére, feszültségoldásra is tökéletes ez a mozgás.

- Mivel szellemi munkát végzünk, határozottan örülök, hogy itt fizikailag elfáradunk – mondta el Tarné Varga Erzsébet. - Érzem, hogy mentálisan nagyon jót tesz a rendszeres mozgás.

- Az elmúlt két évben 30 kilóval lettem könnyebb. Ezt egy előző edzőmnek és Zolinak köszönhetem – tette hozzá Fábrikné Király Klára. – Mindenkivel személyre szabottan foglalkozik, ez nagyon jót tesz nekünk.

Az EFOP-1.8.6-17-2017-00015 azonosító számú – „A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén - Építsd újra önmagad” elnevezésű pályázat keretében megvalósuló ingyenes edzéseken túl a sporteszközöket, felszerelést, táplálékkiegészítőket is az alapítvány finanszírozza, emellett sportfesztiválokon és edzőtáborokon történő ingyenes részvételi lehetőséget is biztosítja.

A szabadidős sportok, különböző mozgásformák közül a szintén a pályázat keretében felkészített edzők az alapítvány profiljához legjobban illeszkedő sportágakat illetve edzésmódszereket alkalmazzák, mint a kyokushin karate, a Nippon Zengo torna és DORS funkcionális edzés. Mindezeknek köszönhetően a résztvevők fittebbek, energikusabbak lesznek a program végére, ami hozzájárul az egészségük megőrzéséhez, egészséges fizikumuknak és szellemüknek köszönhetően akár a munka világába való visszatéréshez is.

Média

menu-logo