Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének

7/2010. (II.15.) rendelete

az Önkormányzat

 2010. évi költségvetéséről

Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 91.§ (1) bekezdésében, az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 65.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény rendelkezéseire, az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1.§

(1)  A rendelet hatálya Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületére, bizottságaira, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat költségvetési szerveire (intézményeire) terjed ki.

(2)  A helyi kisebbségi önkormányzatok és a széphalmi részönkormányzat esetében a rendelet rendelkezéseit saját határozatukban foglaltak figyelembevételével lehet alkalmazni.

A költségvetés bevételei és kiadásai

2.§

A Képviselő-testület az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegét

- a 3.§ szerinti finanszírozási műveletekből származó bevételek nélkül 6.441.217 eFt-ban

b)  kiadási főösszegét

- a 4.§ szerinti hiteltörlesztési kiadások nélkül                       7.640.715 eFt-ban

c)  hiányát                                                                              1.199.498 eFt-ban

állapítja meg.

3.§

(1) A 2.§ a) pontjában meghatározott költségvetési bevételeken felül az Önkormányzat 2010-ben a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló 641.745 eFt pénzforgalom nélküli bevétellel – előző évek pénzmaradványának igénybevételével –, valamint külső finanszírozási célú műveletként 620.576 eFt hitelfelvételből származó bevétellel számol.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott hitelfelvételből származó bevételből 55.000 eFt felhalmozási célú hitel, mely az önkormányzat 2010. évi útfelújítási programjának megvalósítását szolgálja.

Az önkormányzat vállalja, hogy az 55.000 eFt hitel összegének kifizetését a mindenkori költségvetésébe betervezi.

4.§

A 2.§ b) pontjában meghatározott költségvetési kiadásokon felül az Önkormányzatot 2010-ben 62.823 eFt hiteltörlesztési kiadás terheli.

 

 

5.§

Az önkormányzat 2010. évi költségvetési mérlege az 1. sz. melléklet, a működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegét a 7. sz. melléklet tartalmazza.

6.§

A 2.§ a) pontjában megállapított költségvetési bevételi főösszeg költségvetési címek és kiemelt előirányzatok szerinti részletezését e rendelet 2., 2/a. és 2/b. számú mellékletei tartalmazzák.

7.§

A 2.§ b) pontjában megállapított költségvetési kiadási főösszeg költségvetési címek és kiemelt előirányzatok szerinti részletezését e rendelet 3., 3/a. és 3/b. számú mellékletei tartalmazzák.

8.§

(1)  Az önkormányzat fenntartásában lévő költségvetési szervek létszámkeretét a 6/a. számú melléklet rögzíti.

(2)  A 6/b. számú melléklet tartalmazza a közfoglalkoztatottak létszámkeretét 2010. évben.

9.§

(1)  Az önkormányzat költségvetésében szereplő beruházási kiadási előirányzat feladatonkénti részletezését e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.

(2)  A képviselő-testület a 4. számú mellékletben szereplő beruházási előirányzatok között 50.000 eFt összegű Lakás-alapot hoz létre a város közigazgatási területén veszélyessé vált ingatlanok megvásárlása érdekében. 

(3)  Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítási kiadási előirányzat célonkénti részletezését e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.

10.§

(1)  A képviselő-testület a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának 50%-át működési bevételei, 50%-át pedig fejlesztési bevételei között veszi figyelembe. 

(2)  A képviselő-testület a telekadó és az építményadó 20-20%át az önkormányzat felhalmozási és tőkejellegű, 80-80%-át pedig működési bevételeként veszi figyelembe.

11.§

A 3/b. számú mellékletben igazgatási szakfeladaton belül 1.500 eFt összeg elkülönítésre kerül a rendkívüli időjárás, valamint az előre nem látható, nem tervezhető események, rendezvények kapcsán jelentkező feladatok megvalósítása céljából.

Ezen összeg felett a rendelkezési jog – a képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellet – a polgármestert illeti meg. A polgármester ezen tájékoztatást a zárszámadás keretében köteles megtenni.

12.§

A 3/b. számú mellékletben igazgatási szakfeladaton belül 450 eFt összeg elszámolási kötelezettség mellett elkülönítésre kerül a római katolikus, görög katolikus és református egyházak részére.

 

 

13.§

A képviselő-testület a 3/b. számú mellékletben szereplő Polgármesteri Hivatal igazgatási szakfeladaton belül 3.000 eFt összeget különít el a város alapításának 750. évfordulója előkészítése érdekében.

14.§

A képviselő-testület speciális célú támogatásként 100.000 eFt szociális segélykeretet biztosít.

15.§

A képviselő-testület 35.000 eFt általános tartalékot képez az évközi áremelés, az előre nem tervezhető kiadások és a gazdasági válság hatásainak kiküszöbölése érdekében. Az előirányzat felhasználási jog a képviselő-testületet illeti meg.

16.§

(1)  Sátoraljaújhely Város Önkormányzatánál foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról, valamint szociális és kegyeleti támogatásokról szóló 23/2003. (XI.21.) rendeletében megállapított szociális és kegyeleti támogatások céljára a képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal igazgatási szakfeladaton belül 500.000,-Ft szociális keretet biztosít, amely más célra nem használható fel, és nem csoportosítható át.

(2)  A címzetes főjegyző részére címadományozási juttatást állapít meg, melynek összege az illetményalap huszonnégyszerese. A juttatást a köztisztviselők napján kell kifizetni.

17.§

(1)  Az önkormányzat által felvett hitelek és kölcsönök állományát lejárat szerinti bontásban a 10. számú melléklet, míg az önkormányzat által nyújtott hitel (kölcsön) állományát jogcímenkénti részletezésben a 11. számú melléklet mutatja be.

(2)  Az önkormányzat több éves kihatással járó kötelezettségek (döntések) előirányzatait éves bontásban a 12. számú melléklet tartalmazza.

(3)  Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 13. számú melléklet tartalmazza.

18.§

A képviselő-testület a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, a költségvetési év folyamatai, áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében a 9. számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. 

19.§

A képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 8/a. számú, míg az önkormányzat likviditási tervét a 8/b. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 

20.§

A kisebbségi önkormányzatok és a széphalmi részönkormányzat 2010. évi költségvetési bevételi előirányzatait a 15. számú melléklet, kiadási előirányzatait a 16. számú melléklet tartalmazza.

A 14. számú melléklet tartalmazza Sátoraljaújhely Város Cigány, Német, Ruszin és Szlovák Kisebbségi Önkormányzatok 2010. évi költségvetési mérlegét.

 

 

21.§

(1)  A Polgármesteri Hivatal jutalmazásra megtervezett előirányzata nem haladhatja meg az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatára vetítve az 5%-ot.

(2)  Az önkormányzat közintézményeinél, közintézeteinél a jutalmazásra, prémiumra kifizethető együttes összeg nem haladhatja meg az eredeti rendszeres személyi juttatásokra vetítve az 5%-ot.

22.§

A Polgármesteri Hivatalnál a céljuttatás címen tervezhető előirányzat nem haladhatja meg az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatára vetítve a 7%-ot. 

23.§

(1)  Az önkormányzatot megillető 2010. évi normatív állami hozzájárulást jogcímenként mutatószámmal, fajlagos összeggel és összegben a 18. számú melléklet tartalmazza.

(2)  A 19. számú melléklet mutatja be intézményenként a normatív állami hozzájárulások mértékét és annak önkormányzati kiegészítését.

24.§

A képviselő-testület 2010-2011. évben az önkormányzat költségvetési szervei részére a közfeladat-ellátás előfeltételeinek, valamint a szakmai megvalósítás folyamatának leírását tartalmazó megvalósítási terv készítése alól felmentést ad.

A költségvetés címrendje

25.§

(1)  Az államháztartásról szóló törvény 67.§ (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat költségvetésének címrendjét a (2) bekezdés szerint állapítja meg.

(2)  A Polgármesteri Hivatal, az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet. Alcímet alkotnak a Polgármesteri Hivatalon belüli feladatok. A címrendeket a rendelet 2/a., 3/a. számú mellékletei, az alcímet a 2/b., 3/b. számú mellékletei tartalmazzák.

A költségvetés végrehajtásának szabályai

26.§

Az önkormányzat teljes költségvetésének végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző felel.

 27.§

(1)  Az önkormányzat hiánya fedezetének megteremtése érdekében a képviselő-testület elrendeli:

a)     az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása iránti igény benyújtását a 2009. évi CXXX. törvény 6. számú mellékletében foglaltak szerint.

Határidő: 2010. április 26.

b)    a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatására a 2009. évi CXXX. törvény 6. számú mellékletében megállapított támogatási keret terhére az önkormányzati miniszterhez kérelem benyújtását.

Határidő: szükség szerint

c)     az a)-b) pont szerint le nem fedezett működési hiány összegéig – szükség szerint – pénzintézeti hitel felvételét.

Határidő: szükség szerint

(2)  Az (1) bekezdés a)-c) pontok szerinti intézkedések megtételéről és a támogatási igény kimunkálásáról, valamint annak határidőben benyújtásáról a polgármester és a jegyző köteles gondoskodni.

28.§

(1)  A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 2.§ c) pontjában meghatározott költségvetési működési hiány fedezetének megteremtése érdekében a 3.§-ban megállapított összeg alkalmanként maximum 50 millió forint erejéig – melybe nem számítandó be a folyószámla hitel – az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak alakulásától függően likviditási hitel felvételéről gondoskodjon.

(2)  A Képviselő-testület a felvett likviditási hitel fedezetéül a helyi adóbevétel jogcímén keletkezett bevételt az OTP Bank Nyrt-re engedményezi. A Képviselő-testület vállalja, hogy a hitel futamideje alatt eleget tesz azoknak a kötelezettségeknek, amelyek az engedményezett bevétel – szükség szerint az Önkormányzat költségvetési elszámolási számláján történő átvezetés végrehajtásával – az OTP Bank Nyrt. zárolja, s saját hatáskörben a kötelezettségek teljesítése érdekében, a kötelezettségnek megfelelő összeget leemelje.

(3)  A hitel felvételéről, annak összegéről a polgármester a felvételt követően a Pénzügyi Bizottság elnökét, míg a Képviselő-testületet a soron következő ülésen tájékoztatni köteles.

29.§

A Képviselő-testület a jóváhagyott előirányzatok és létszámkeretek közötti átcsoportosítás jogát minden esetben fenntartja magának.

30.§

A jogszabályokon, központi intézkedéseken alapuló előirányzat változások miatt szükségessé váló költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület negyedévente, de legkésőbb a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésére külön jogszabályban meghatározott február 28-i határidőn belül, december 31-i hatállyal dönt.

31.§

A Képviselő-testület – az önkormányzati bevételek növelése érdekében – felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközöket betétként elhelyezzék, vagy államilag garantált értékpapírt vásároljanak.

32.§

(1)  A Képviselő-testület a szakfeladatok és egyéb alapok előirányzata feletti rendelkezési jogot az alábbiak szerint átruházza:

 

Szakfeladat

Bizottság

a)

Máshová nem sorolható kulturális tevékenység (civil szervezetek támogatása is)

Oktatási, Közművelődési, Civil, Ifjúsági és Sportügyi Bizottság

b)

Sportcélok és feladatok

Oktatási, Közművelődési, Civil, Ifjúsági és Sportügyi Bizottság

(2)  Az Önkormányzat az alábbiak szerint zárolja az (1) bekezdés szerinti szakfeladatok, alapok előirányzatát az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatás iránti igény elbírálásáig:

a)     Máshová nem sorolható kulturális tevékenység     

(civil szervezetek támogatása is)                                     50%-át

b)    Sportcélok és feladatok                                        20%-át

(3)  A (2) bekezdésben előírt zárolás feloldása a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.

33.§

A költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében a költségvetési szervek vezetői teljes jogkörrel rendelkeznek.

34.§

A költségvetési szervek – a Polgármesteri Hivatal kivételével – az eredeti, illetve módosított előirányzatot meghaladó többletbevételek 50%-át, amennyiben az nem tervezési hibából adódik – a Jegyző egyidejű tájékoztatása mellett – intézményi hatáskörben felhasználhatják, az ezt meghaladó többletbevétel az Önkormányzat bevételét képezi.

35.§

A feladat elmaradásból származó kiadási előirányzat megtakarítások felhasználására csak a Képviselő-testület engedélyével kerülhet sor.

A feladat elmaradásból származó kiadási előirányzat zárolásáról a Jegyző haladéktalanul gondoskodik, melyről tájékoztatja a Képviselő-testületet.

36.§

A költségvetési szerv a Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat köteles betartani. Az előirányzat túllépés a költségvetési szerv vezetőjének fegyelmi felelősségre vonását vonhatja maga után.

37.§

Költségvetési szerv szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, vagy számla ellenében történő igénybevételére – dologi kiadások között tervezett és elszámolt kiadásra – szerződést külső személlyel, szervezettel csak jogszabályban előírt esetekben, vagy a Polgármester és a Jegyző együttes írásbeli engedélye alapján köthet.

Költségvetési szerv nyugdíjast csak abban az esetben alkalmazhat, ha a munkakört munkaképes korú szakemberrel nem tudja betölteni. A foglalkoztatáshoz ebben az esetben is a Polgármester és a Jegyző együttes írásbeli engedélye szükséges.

38.§

A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj, vagy más szerződés alapján díjazás, munkakörébe tartozó, munkaköri leírása szerint számára előírt feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésre a költségvetési szerv által a feladatra vonatkozó előzetesen írásban kötött szerződés igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett. Erről a szerződés megküldése mellett a jegyzőt írásban kell tájékoztatni.

 

39.§

(1)  Az Önkormányzat Képviselő-testülete – amennyiben a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásról szóló 1996. évi XXV. törvény 4.§-a szerinti adósságrendezési eljárást az önkormányzat vagy hitelezői nem kezdeményeztek – önkormányzati biztost rendel ki a felügyelete alá tartozó költségvetési szervhez, ha annak 30 napon túli tartozásállományának mértéke eléri éves eredeti előirányzatának 10%-át, vagy a 150 millió forintot és a tartozást egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani.

(2)  Az önkormányzati biztos kirendelésével összefüggő valamennyi kiadás – amennyiben a kirendeléskor a Képviselő-testület másként nem rendelkezik – azon költségvetési szervet terheli, melyhez a Képviselő-testület az önkormányzati biztost kirendelte.

(3)  A kijelölt önkormányzati biztos tevékenységéről – amennyiben a kirendeléskor a Képviselő-testület másként nem rendelkezik – havonta a Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának, negyedévente a Képviselő-testületnek köteles beszámolni.

40.§

(1)  Az Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek bevételeik és kiadásaik időarányos teljesítéséről, tartozásállományukról és kintlévőségükről a Jegyző által meghatározott formában és tartalommal kötelesek adatszolgáltatást teljesíteni.

(2)  Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a költségvetési szervnek az általa elismert tartozásállomány tekintetében és a kintlévőség – nemleges adat esetén is – havonta, a tárgyhó utolsó napjának megfelelően a tárgyhót követő hó 5. napjáig kell teljesítenie.

(3)  Az Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a költségvetési előirányzatok évközi felhasználásának helyzetéről két havonta – minden második hónapot követő hó 15. napjáig – kötelesek a Jegyző részére az általa megadott részletezettséggel és szempontok alapján adatot szolgáltatni.

(4)  Az adatszolgáltatásokért az érintett intézmény vezetője felelős.

41.§

A Képviselő-testület, vagy szervei, intézményei által nyújtott támogatásról a támogatott legkésőbb 2011. január 15. napjáig köteles elszámolni. Azon támogatott részére, aki a támogatás összegéről határidőben nem számol el, 2011. évben támogatás nem állapítható meg.

42.§

(1)  A költségvetési szervek pénzellátásáról, a támogatások utalásáról az önkormányzati szintű forrásképződés üteméhez és nagyságrendjéhez igazodóan a jegyző vagy az általa megbízott személy által előzetesen felülvizsgált és jóváhagyott összegig kell gondoskodni.

(2)  A költségvetési szervek kötelezettségvállalás előtt kötelesek a pénzügyi fedezet rendelkezésre állására, a likviditási problémák elkerülése érdekében a jegyzővel vagy az általa megbízott személlyel egyezteti.

43.§

Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek kötelesek saját hatáskörükben kialakított számviteli rendjüket, számviteli politikájukat és számlarendjüket rögzíteni, továbbá a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályzatokat a hatályos központi szabályozás figyelembevételével elkészíteni, a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozási hiányosságokért az intézményvezető felelős.

 

44.§

(1)  A rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő, vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződéskötő felek nevét, a szerződés értéket, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változásait, a szerződés létrejöttétől számított 60 napon belül a www.satoraljaujhely.hu internetes portálon közzé kell tenni.

(2)  Az Önkormányzat költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat a támogatást odaítélő a www.satoraljaujhely.hu internetes portálon köteles közzétenni legkésőbb a döntés meghozatalát követő 60 napon belül. Nem áll fenn közzétételi kötelezettség 200.000,-Ft alatti támogatási összegre, melyet adott költségvetési évben egybe kell számítani.

(3)  A közzétételért az érintett intézmény vezetője felelős.

Költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

45.§

A költségvetés végrehajtását az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek tekintetében a Polgármesteri Hivatal ellenőrzi az éves ellenőrzési munkatervében foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól évente a december havi ülésén a Polgármester számol be.

46.§

Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetője köteles a saját, illetve a hozzá tartozó önálló költségvetési szerv belső ellenőrzését és a munkafolyamatba épített ellenőrzést (FEUVE) működtetni.

Záró rendelkezések

47.§

Ez a rendelet az 1-20. számú mellékleteivel együtt a kihirdetés napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2010. január 1. napjától kell alkalmazni.

 

 

 

 

Fedorné dr. Fráter Zsófia

Szamosvölgyi Péter

Címzetes főjegyző

Polgármester

 

 

Záradék: Jelen rendeletet 2010. február 15-én kihirdettem.

 

 

 

Fedorné dr. Fráter Zsófia

Címzetes főjegyző