2010. 9. 09  Ma Ádám névnapja van.

     
 

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata pályázatot ír ki a Sátoraljaújhelyben 2010-ben működő, árvízkárt szenvedett kis- és középvállalkozások számára.
A pályázat célja:
Sátoraljaújhely város közigazgatási határain belül 2010 május-június hónapokban árvízkárt szenvedett, a helyi iparűzési adó hatálya alá tartozó jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók támogatása.

Pályázati feltételek:
A pályázatban részt vehetnek Sátoraljaújhely város közigazgatási határain belül a helyi iparűzési adó hatálya alá tartozó jogi személyiséggel rendelkező termelő tevékenységet végző gazdasági társaságok, és egyéni vállalkozók, amelyek az árvíz sújtotta településrészen működnek, gazdasági, termelési tevékenységet ezen területen folytatnak, valamint maximum 20 főt foglalkoztatnak.
A pályázatban igazolni kell:
• Hogy a vállalkozás 2010. első negyedévében már működött.
• A Polgármesteri Hivatal dolgozói helyszíni bejárás során, vagy a kárbejelentés kapcsán meggyőződtek arról, hogy a vállalkozás valóban árvízkárt szenvedett.
• A vállalkozás egyéb iparűzési adókedvezményben nem részesül.

A nyertes pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy tudomásul veszi: a támogatási feltételek teljesítését a Polgármesteri Hivatal munkatársai ellenőrzik.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata vállalja, hogy e pályázat szerint kedvező elbírálásban részesülő vállalkozások részére 2010. évi tevékenységük után a mindenkor érvényben lévő helyi adókról szóló törvény által meghatározott iparűzési adója összegének megfelelő támogatást biztosít.

A pályázatok 2010. szeptember 30-ig nyújthatók be Sátoraljaújhely Város Polgármesteri Hivatalához.
A benyújtási határidő jogvesztő!


 
Sátoraljaújhelyen egyeztettek a plakáthelyekről

.A keddi napon ült össze Sátoraljaújhely plakátoló bizottsága, hogy felossza a jelölő szervezetek és a független jelöltek között a plakát-helyeket. Ebben ugyan első nekifutásra nem tudtak megegyezni, mégis több fontos kérdésben döntött a bizottság. Abban például hogy azok a szervezetek nem kapnak plakáthelyet, akik csak a megyei önkormányzati választásra állítanak jelöltet.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 26. | 11:07
 
Bemutatkoztak a Jobbik sátoraljaújhelyi önkormányzati képviselőjelöltjei

.Sajtótájékoztató mutatta be a Jobbik Magyarországért Mozgalom sátoraljaújhelyi Alapszervezete önkormányzati képviselő-jelöltjeit. A szervezet elnöke mindemellett elmondta, hogy most a legfontosabb céljuk az ajánlószelvények összegyűjtése.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 26. | 11:06
 
Településnapot tartottak Széphalomban

.Szent István-napi megemlékezésekkel egybekötött településnapot tartottak Széphalomban. Az Új kenyér ünnepén a történelmi egyházak képviselői mondtak áldást. Az ünnepi köszöntők után különböző zenei, színművészeti és táncelőadásokat tekinthetett meg a szép számú közönség.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 26. | 11:05
 
Véget ért a XXII. Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivál

.Augusztus 22-én zárult le a XXII. Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivál. A fesztivált a város vezetője zárta be, majd átadták az együtteseknek a részvételért járó okleveleket. A közel három órás gálán valamennyi néptáncegyüttes újra színpadra lépett, hogy így köszönjön el a fesztiváltól.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 24. | 22:58
 
Az augusztusi fesztiválokat értékelő sajtótájékoztatót tartott Sátoraljaújhely polgármestere

.Sátoraljaújhely önkormányzata nevében a város polgármestere értékelte az augusztusban lezajlott Sátor Fesztivált. Ezen fesztiválon belül zajlott le az utcaszínház és nemzetközi néptáncfesztivál. A város vezetője elmondta, óriási érdeklődés mellett a vártnál nagyobb közönségsikerrel zajlott le a több mint két hetes rendezvénysorozat. Mindamellett szó esett még az őszi város hete rendezvénysorozatról.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 24. | 22:57
 
Lezárult a választási névjegyzék közszemlére tétele Sátoraljaújhelyen

.Nem érkeztek kifogások az őszi önkormányzati választás közszemlére kifüggesztett névjegyzékkel kapcsolatosan Sátoraljaújhelyen, a Helyi Választási Irodához a hétvége folyamán. A kifogások elsősorban az ajánlószelvényekkel, és a választási értesítőkkel voltak kapcsolatosak. Többen jelezték, hogy nem kapták meg az úgynevezett kopogtató cédulát, melyet a választási iroda azonnal pótolt. Többek között erről tájékoztatta ma híradónkat Fedorné Dr. Fráter Zsófia a Választási Iroda vezetője.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 24. | 22:56
 
Augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepség Sátoraljaújhelyen

.Sátoraljaújhely önkormányzata államalapításunk ünnepén tartott megemlékezést. A városi ünnepségen beszédet tartott Szamosvölgyi Péter polgármester. Az új kenyeret megáldotta Gubala Róbert római katolikus esperes, plébános.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:41
 
Tálasné Violányi Marianna amatőr festőművész kiállítsa a sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban

.Új kiállítás nyílt a sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban. Tálasné Violányi Marianna amatőr festőművész képeit tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 3-ig.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:40
 
Szabad ötletek színháza Sátoraljaújhelyen

.Musical és operett összeállítást, illetve egy mesejátékot adott elő a Szabad Ötletek Színháza Sátoraljaújhelyben. A Színházi Fesztivál rendezvénysorozat keretében megtartott előadásokat a színi testület már az ország több pontján is bemutatta nagy sikerrel.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:39
 
Szabad ötletek színháza Sátoraljaújhelyen

.Musical és operett összeállítást, illetve egy mesejátékot adott elő a Szabad Ötletek Színháza Sátoraljaújhelyben. A Színházi Fesztivál rendezvénysorozat keretében megtartott előadásokat a színi testület már az ország több pontján is bemutatta nagy sikerrel.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:39
 
Szent István-napi ünnepség a Magyarok Világszövetsége Zemplén Tagozata szervezésében

A hagyományoknak megfelelően a központi városi ünnepséget megelőzően a Magyarok Világszövetsége Zemplén Tagozata és Sátoraljaújhely Város Önkormányzata idén is megtartotta
Szent István-napi ünnepségét a Szent István parkban. Az ünnephez kapcsolódó gondolatait Dr. Vakles Attila királyhelmeci görög katolikus esperes mondta el.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:38
 
Megtörtént a cigány kisebbségi jelöltek nyilvántartásba vétele Sátoraljaújhelyen

.Hat cigány kisebbségi jelöltet vett nyilvántartásba a sátoraljaújhelyi Választási Bizottság. A jelölteket három roma szervezet ajánlotta. A kisebbségi önkormányzati választás is október 3-án a helyhatósági választással egy időben lesz, tudtuk meg a helyi választási bizottság elnökétől, Fedorné Dr. Fráter Zsófiától.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:36
 
Megerősített rendfenntartó szolgálat Sátoraljaújhelyen

.Térfigyelő rendszerrel és átszervezett, megerősített szolgálattal őrzi a rendet Sátoraljaújhelyben a közterület és piacfelügyelet. A folyamatosan zajló kulturális események így eddig rendzavarás nélkül zajlanak Sátoraljaújhelyben. A szervezet elsősorban a sétálóutca és a rendezvénytér rendjére vonatkozó szabályok betartására teszi a hangsúlyt.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 22. | 22:35
 
Szabó Sándorné és Szabó Bertalan az MSZP Sátoraljaújhelyi Szervezetének újabb jelöltjei

.Szabó Sándorné és Szabó Bertalan a Magyar Szocialista Párt Sátoraljaújhelyi Szervezetének eddig még be nem mutatott képviselőjelöltjei. Őket mutatták be a sajtó képviselőinek. Mindkét személy fontos feladatnak tartja, hogy a következő években új munkahelyek jöjjenek létre a városban, hallottuk a sajtótájékoztatón.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 21. | 20:27
 
A szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról tárgyaltak Sátoraljaújhelyen

.Rendkívüli tanácskozásra ült össze szerda reggel Sátoraljaújhely Város Önkormányzata képviselő-testülete. Az ülésen az önkormányzat tagjai zárt napirend keretében tárgyaltak a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról. A döntésről Fedorné Dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző adott tájékoztatást.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2010. 08. 21. | 20:26
 
<< < 2 3 4 > >>


 
 
Impresszum © Sátoraljaújhely