2010. 9. 09  Ma Ádám névnapja van.

     
 

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata pályázatot ír ki a Sátoraljaújhelyben 2010-ben működő, árvízkárt szenvedett kis- és középvállalkozások számára.
A pályázat célja:
Sátoraljaújhely város közigazgatási határain belül 2010 május-június hónapokban árvízkárt szenvedett, a helyi iparűzési adó hatálya alá tartozó jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók támogatása.

Pályázati feltételek:
A pályázatban részt vehetnek Sátoraljaújhely város közigazgatási határain belül a helyi iparűzési adó hatálya alá tartozó jogi személyiséggel rendelkező termelő tevékenységet végző gazdasági társaságok, és egyéni vállalkozók, amelyek az árvíz sújtotta településrészen működnek, gazdasági, termelési tevékenységet ezen területen folytatnak, valamint maximum 20 főt foglalkoztatnak.
A pályázatban igazolni kell:
• Hogy a vállalkozás 2010. első negyedévében már működött.
• A Polgármesteri Hivatal dolgozói helyszíni bejárás során, vagy a kárbejelentés kapcsán meggyőződtek arról, hogy a vállalkozás valóban árvízkárt szenvedett.
• A vállalkozás egyéb iparűzési adókedvezményben nem részesül.

A nyertes pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy tudomásul veszi: a támogatási feltételek teljesítését a Polgármesteri Hivatal munkatársai ellenőrzik.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata vállalja, hogy e pályázat szerint kedvező elbírálásban részesülő vállalkozások részére 2010. évi tevékenységük után a mindenkor érvényben lévő helyi adókról szóló törvény által meghatározott iparűzési adója összegének megfelelő támogatást biztosít.

A pályázatok 2010. szeptember 30-ig nyújthatók be Sátoraljaújhely Város Polgármesteri Hivatalához.
A benyújtási határidő jogvesztő!


 
Félévet értékelt a közrendvédelem területén Sátoraljaújhely rendőrkapitánya

.Félévet értékelt a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának állománya. Ennek kapcsán kiderült, hogy az elmúlt hat hónapban javult Sátoraljaújhely és az illetékességi területhez tartozó települések közrend-védelme és közbiztonsága. E mellett az is elhangzott, hogy számos új feladat ellátása további feladatok elé állítja majd a rend őreit.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 10. | 23:21
 
Kis esti jazz Sátoraljaújhelyen

.A szombati sárospataki koncert után, vasárnap a sátoraljaújhelyi Rendezvénytéren lépett fel a Hot Club of Hungary. A Hot Club of Hungary a legendás Hot Club de France zenekar nyomdokain elindulva Magyarországon egyedülállóan autentikus stílusban játssza az úgynevezett “manouche swing”-et. Repertoárjukban Django Reinhardt és Stephane Grappelli, illetve követőik szerzeményei szerepelnek, valamint a swing-korszak nagy sztenderdjei. Élőben jazzklubokban és különböző rendezvényeken hallhatók-láthatók.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 10. | 23:19
 
Új káplán teljesít szolgálatot Sátoraljaújhelyen

.Augusztus elejétől új káplán teljesít szolgálatot Sátoraljaújhelyben, a római katolikus plébánián. Az új lelkipásztor Miskolc-Szent Annáról érkezett és ez az ötödik szolgálati helye. Bukovenszky Zoltán már túl van az első miséjén, amit a felújítás alatt álló nagytemplomban tartott, ám a prédikálás mellett más tervei is vannak.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 10. | 23:18
 
Hosszabb nyitva tartás augusztusban a sátoraljaújhelyi Tourinform Irodában

.Az augusztusi nagy-rendezvények mindig nagy tömegeket vonzanak Sátoraljaújhelybe és környékére. A városban működő Tourinform Iroda a nyitva tartásának meghosszabbításával segíti azokat, akik a Zempléni Fesztivál sátoraljaújhelyi vagy Hegyközi előadásaira kívánnak Sátoraljaújhelyben jegyet venni.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 10. | 23:16
 
A sátoraljaújhelyi nagyberuházások helyzetéről tartott sajtótájékoztatót a város polgármestere

.Sátoraljaújhely város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a városban zajló beruházások helyzetéről. Itt megtudtuk, hogy a rendezvénytér hamarosan elkészül és 16-án átadásra kerül. Augusztus 19-én az Esze, Mártírok utcáit is megnyitják a gépjármű forgalom előtt. Mindezeken túl jó ütemben halad a nagytemplom felújítása, a zöldségpiac építése és a Magas-hegyi beruházás kivitelezése.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 10. | 23:14
 
Bor Napja Sátoraljaújhelyen

.Sátoraljaújhelyben a hétvégén a Sátor Fesztivál nyitónapján első alkalommal rendezték meg a Bor Napját. A Mozi-közben zajló egész napos vigasságot a népzene és néptánc mellett Dolák Saly Róbert műsora, bábszínház és kézműves foglalkozások színesítették.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2009. 08. 10. | 23:11
 
Augusztus 1-tol súlyosabban büntetik a biztonsági öv, a bukósisak, a gyermekülés hiányát

.Augusztus 1-jétől új közlekedési törvény lépett életbe. Ez a biztonsági öv, a gyermekülés és telefon autóban való helytelen használatáért, valamint a bukósisak hiányáért súlyosabb eljárást ír elő. A szigorítás azt jelenti, hogy minden szabálysértési esetben közigazgatási bírság kiszabása kötelező – mondta el televíziónknak Pitkó László a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2009. 08. 09. | 22:01
 
Meseíró pályázatot hirdet a sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár általános iskolás gyerekek számára

.Kinyitott a sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár. A nagytakarítás után úja a nyári nyitvatartási rend szerint várják az olvasókat. Az intézmény az iskolai szünidő alatt egy országos kezdeményezéshez is csatlakozott.
Meseíró pályázatot hirdettek meg általános iskolásoknak, Benedek Elekre emlékezve.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2009. 08. 09. | 21:59
 
Halálos vonatbaleset történt pénteken a sátoraljaújhelyi vasúti kereszteződésben

.Halálos közúti baleset történt pénteken a kora hajnali órákban Sátoraljaújhelyben. A piros jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott egy ukrán rendszámú kisbusz. Szerencsétlenségükre a Sátoraljaújhelyből induló első gyorsvonattal ütköztek, amelynek következtében egy nő a helyszínen életét vesztette, a többi utas súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit ...[bővebben]

Feltöltve: 2009. 08. 09. | 21:57
 
Kilencven százalékban elkészült az új rendezvénytér Sátoraljaújhelyen

.90%-ban elkészült az európai uniós támogatással megvalósuló új rendezvénytér Sátoraljaújhelyben. A városháza melletti téren az apró simítások után ezen a hétvégén már több rendezvény helyszínéül szolgál az itt épült új színpad. A rendezvénytér a sétáló utca befejezése után több ezer ember befogadására lesz képes.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2009. 08. 09. | 21:55
 
Közlekedési táblát és több oszlopot loptak el a Sátoraljaújhely és Széphalom közötti kerékpárútról

.Közeledési táblát és több oszlopot is elloptak ismeretlen tettesek a Sátoraljaújhely és Széphalom közötti kerékpárútról. A hiányt Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere vette észre, és sajnálatát fejezte ki amiért ilyen romboló csapatok tönkreteszik mások munkáját.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2009. 08. 09. | 21:53
 
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Sátoraljaújhely polgármestere és az Erzsébet Kórház igazgatója

.Sátoraljaújhely polgármestere és a város Erzsébet Kórházának igazgatója összdolgozói értekezlettel egybekötött sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt. Szamosvölgyi Péter a kormány által bevezetett újabb megszorításokról és ...[bővebben]

Feltöltve: 2009. 08. 07. | 09:35
 
Közel száz programmal várja a Zempléni Fesztivál az érdeklődőket

.Még egy nap és augusztus 7-én elkezdődik a régió legnagyobb komolyzenei rendezvénysorozata a Zempléni Fesztivál. A 10 nap alatt közel 100 esemény várja majd az érdeklődőket Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben és Zemplén számos településén, tudtuk meg a fesztivál igazgatójától.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 07. | 09:32
 
Megújult Sátoraljaújhelyen a Hunyadi úti Idősek Klubja

.Közel 15 millió forintot nyert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán a Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény. Ebből újult meg a Hunyadi úti idősek klubjában a vizesblokk, és tetőcsere is történt. Emellett valamennyi épületet sikerült kifesteni, a nyílászárókat kicserélni, és még az ebédlő is új burkolatot kapott.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.

Feltöltve: 2009. 08. 05. | 22:58
 
Gazdag augusztusi program zajlik a Magyar Nyelv Múzeumában

.Sajtótájékoztatót tartott Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója. Fehér József az augusztusi programok közül a nagyobb lélegzetvételű rendezvényeket emelte ki programismertetőjéből. Így például szó esett a Radnóti estről, Mécs Károly előadásáról, és egy 150 tagú gyermek szimfonikus zene- és énekkarról is. A gyermekcsoport az Erdélyi Szentegyházáról érkezik majd.

A Zemplén Televízió által készített hírt ide kattintva tekintheti meg.


Feltöltve: 2009. 08. 05. | 22:56
 
<< < 66 67 68 > >>


 
 
Impresszum © Sátoraljaújhely